Elindult a Gránit Hős 0 Ft-os számlacsomag – egészségügyi dolgozók részére

Közzétéve:

A pandémia időszaka mindannyiunkat számos, eddig sosem látott kihívás elé állított. Vannak azonban olyanok, akik számára még megterhelőbb volt az elmúlt majd’ másfél év, akik a koronavírus-járvány elleni küzdelemben megfeszített munkát végeztek. A Gránit Hős 0 Ft-os számlacsomag megalkotásával nekik, az egészségügyi dolgozóknak szeretnénk kifejezni köszönetünket - a társadalmi felelősségvállalás jegyében.

A világjárvány elleni küzdelem úgy tűnik, a végéhez közeledik, nem lehet azonban egyhamar elfelejteni, kiheverni azt a hatalmas terhet, amit az egészségügyi dolgozók napi szinten viseltek. Bankunk fennállása 11 évében mindig is elkötelezett volt a társadalmi felelősségvállalás iránt, így most is szerettünk volna a saját eszközeink segítségével, szolgáltatásainak minőségével kifejezni az egészségügy felé érzett szolidaritásunkat, támogatásunkat, és mindenekfelett a hálánkat az emberfeletti, áldozatos munkáért.

Ezért hoztunk létre a Gránit Hős 0 Ft-os számlacsomagot, amely a piacon jelenleg elérhető számlacsomagok közül egyértelműen kiemelkedik kedvezményeivel, melyek az egészségügyi jogviszony ideje alatt érvényesek:

  • 0 Ft-os bankkártya* - Díjmentes Gránit Standard Mastercard érintésmentes dombornyomott főkártya.

*A bankkártya első három éves összköltsége több, külső szereplők által meghatározott díjtétel összege. Az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a kártyához kapcsolódó díjak 50%-ában érintett, mely díjak 50%-át (az össz. kártyaköltség 25%-át) az együttműködés keretében elengedi. Köszönjük az ANY Biztonsági Nyomda Nyrt. a hozzájárulást!

  • 0 Ft-os számlavezetés - Legalább havi 100.000 Ft összegű jóváírás, orvostanhallgatók esetében havi 50.000 Ft jóváírás esetén. A feltételek teljesülése nélkül a számlavezetési díj: 1990 Ft.

  • 0 Ft-os elektronikus átutalás - A NetBankon és eBankon keresztül megadott HUF és EUR utalások is díjmentesek.

  • 0 Ft-os csoportos beszedés – A csoportos beszedés, rendszeres átutalási megbízás korlátlan számban és összegben díjmentes.

  • 0 Ft-os készpénzfelvétel - havi 2x összesen 150.000 Ft értékben bármely ATM-ből.**

  • Kedvezményes folyószámlahitel - THM: 21,84%. Rendszeres jövedelem alapján a kamat: 15,90%.


A Gránit Hős számlacsomag kedvezményeit

  • egészségügyi szakdolgozók,
  • közegészségügyben dolgozó orvosok,
  • ellátásban résztvevő orvostanhallgatók,
  • háziorvosok és asszisztenseik,
  • az Országos Mentőszolgálat munkatársai,
  • egyéb kórházi munkavállalók,
  • és magánegészségügyben dolgozók

vehetik igénybe.


További részletek


** A készpénzfelvételre vonatkozó díjmentesség a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény 36/A §-a alapján érvényes nyilatkozat megléte alapján került meghatározásra. Egyéb esetben a készpénzfelvétel díja 0,70% bármely ATM-ből.

Vissza az összeshez